A Nyelvparádé kiállítás főbb tanulságai dióhéjban: a Westendnél jobb helyszín nincs, hiába kísérletezgetnek a szervezők, találtam viszont a Millenárisban egy tök jó önkiszolgáló éttermet, profi vagyok tévéinterjúban, a mi standunknál voltak a legtöbben, és kétségbeesett szükség van arra, amit csinálunk.
A kiállításra úgy készültünk, hogy Ágit, egy együttműködő angoltanárunkat kiképeztem nyelvtanulási problémák felderítésére, és diagnosztizálására. El kellett olvasnia (és be kellett tanulnia) úgy 500-600 oldalnyi anyagot, vad e-mail-váltások zajlottak, amiben durván teszteltem őt, és szárazra kellett hogy beszélje a torkát három nap alatt. Kicsit mazochista lehet, mert élvezte. Bár, viccen kívül, kipróbáltam én is, és igen „rewarding”, ahogy az angol mondaná. Nagyon hálásak tudnak lenni az emberek egy kis segítségért, még ha 10-15 percben is nyújtjuk nekik, és rettentő kedvesek voltak a látogatók. Íme egy szimpatikus látogató, akinek épp okos tanácsokat osztogatok (Ági balról és Melinda jobbról felettem mosolyog... Anett, irodavezetőnk pedig a pultnál dolgozik szegény...)
Szerkesztettem egy új információs füzetet is a kiállításra, bár ez elvileg a nyelviskolai partnereink számára készült. Két legyet egy csapásra. Az elképzelés az, hogy minden egyes nyelviskolai partnerünk kap a kiadványból, és beteszik a kezdőcsomagba, amit a beiratkozók kapnak. A cél: megmutatjuk a beiratkozóknak, hogy hogyan érdemes nyelvet tanulni, és segítünk a nyelviskolának, hogy kevesebb legyen a lemorzsolódás. Itt sorakoznak a kiadványok, mellette pedig én mosolygok, mint a tejbetök.
És ha már itt tartunk: Lacit, a Webtréner Kft. titokzatos másik tulajdonosát ritkán látni, íme róla is egy kép.
A szervezők vizsgálták azt is, hogy hogy bánunk a látogatókkal, és próbavásárlókat küldtek. Az eredményt nem várom nagyon, mert olyan forgalom volt a standnál az idő legnagyobb részében, hogy nem mindig tudtunk mindenkivel sokáig beszélgetni. Úgyhogy dobogós helyezéseket nem várok. És azt e nélkül is tudom, hogy nagyon értékelték a látogatók a standnál folyt tanácsadást.
Ja, és előadtam! Vasárnap. Úgy volt, hogy az előadás két órás lesz, de végül is az utolsó pillanatban láttuk, hogy a katalógusba két külön előadásként került. Mit tehettem? Az utolsó pillanatban gyorsan átalakítottam az előadást, és az összpontosításban még az sem zavarhatott meg, hogy Laci villogtat a fényképezőgéppel:
Melinda szólt, hogy lehet, hogy magyarázkodnom kell majd: mellettem a poharak nem tequilás poharak. Környezetvédelmi okokból mindenkinek egyetlen pohara volt a három napra, ráírtuk a nevünket, és az ovis jelünket is felrajzoltuk az oldalára. (Nekem roller, amin a többiek csodálkoztak, pedig szerintem tök jó!) Különben is, nem kell azért leinnom magam, hogy meg tudjak tartani egy előadást. Merthogy imádok sok ember előtt beszélni! Sok csillogó szem, mosolygó arc. Tudásra kiéhezve. Teltház. Ráadásul azt éreztem, hogy valóban segítek, és olyan tudást adok, ami értékes. Persze felvettük az előadást, és Nulladik angolóra DVD-t előrendelők meg is kapják ingyenesen. Négy hónapot vártak a DVD-re, ez a minimum.
És hogy megérte-e kimenni? Tény, hogy egy saját rendezvényünk négyszer ennyit jövedelmez harmad ennyi idő alatt. Az is tény viszont, hogy itt sok új emberrel tudunk találkozni, megismerkedni. A rendelésállományunk úgy 20%-kal magasabb a megszokottnál - igaz, ez valószínűleg lecseng pár napon belül. Szóval: még gondolkodom. Hogy ott leszünk-e jövőre? Ez a szervezőktől függ. Idén azt éreztem, hogy szeretnek és megbecsülnek minket (köszi, Erika és Tímea!), de jövőre szeretnék ennél nagyobb durranást csinálni az egészből.
