Tegnap láttam egy szomorú dolgot.

Egy versenytársam lefoglalta az angolpluszmagazin.hu domain nevet, csak mert a hírlevelemet Angol Plusz Magazinnak neveztem el.

Első vad gondolatom az volt, hogy vajon ennyire rosszul megy az üzlete?

Először eléggé lenyomott, megmondom őszintén. Ha ez volt a cél, gratulálok, sikerült!

Egy jó fél órát azon keseregtem, hogyan fogunk bármit is tenni ezért az országért, a nyelvtanulókért, ha ilyen kicsinyesek vagyunk mi, piaci szereplők? Ha egymás torkának ugrunk vélt sérelmekért?

Az a mázli, hogy ilyenkor mindig átveszi az uralmat egy másik énem, amelyik az engem ért támadásokból táplálkozik. És egész este dolgoztam egy új projekten. 

Mindenesetre sok sikert kívánok az új domain névhez! Remélem, valami igazán jót sikerül összehozni rajta! :)

Pár éve találtam meg Sasvári Rudolf könyvét az üzleti hírszerzésről. Érdekesnek tűnt, főleg, mert az "ügynöktartás" technikáját akkoriban aktívan alkalmaztam piaci információk szerzésére, és azt vártam a könyvtől, hogy tökéletesíthetem.

Félig a könyv hatására, úgy egy éve elhintettem egy hamis információt egy akkoriban engem agresszívan kritizáló versenytársamnak. És rögtön utána észrevettem, hogy ez a hamis információ visszaköszön a blogomban a kommentek között. Egy ilyet ki is vágtam:

Melegen ajánlom a technikát mindenkinek! Ferdíts el egy tényt, és add tovább egy olyan csatornán, amit a versenytársad olvas...és csodálkozz! :)

"Botrányos" e-mail tárgysorral küldtem ki egy levelet az Angol Plusz Magazinra feliratkozottaknak.

A levél apropója: Húsvét táján egy érdekes sztori-sorozatot fogok kiküldeni, amivel még terveim vannak a jövőre nézve, és ezt nem akarom senki másnak megmutatni, csakis azoknak, akiket VALÓBAN érdekel. Vagyis, kifejezetten KÉRNI kellett ezt a levélsorozatot egy kattintással. Másképp nem kapja meg senki, és a többiektől Húsvétra ideiglenesen elbúcsúzom.

A vicces válaszok

• "jobb marketinges vagy, mint angoltanár" :)
• "perfekt beszélek angolul, eddig sem vettem igénybe a szolgáltatásaitokat, és ezután sem fogom"
• "nem őriztünk együtt libát"
• "Rúgjál ki, Gabi! Hatvan és a halál között nehezebb, de már évek óta gyötröm az angolt." <3 (És kaptunk egy sonkatálat is Húsvétra tőle! Guszta! :)
  
• és egy hihetetlenül kedves kanadai meghívás nyárra, all expenses covered :)

Az eredmények

• Abszolút rekord levél megnyitási arány (SOHA nem volt ilyen magas!).
• Szintén abszolút rekord számú klikkelő, vagyis feliratkozó a hétvégi levélsorozatra. (Túl sok is...jobb lett volna egy alacsonyabb szám.)
• A lista letisztult, csaknem 300 leiratkozást/törlést hozott. Igaz, ez is csak 1%.

Büszke vagyok rátok!

Tegnap este alig tudtam aludni, mert vadul járt az agyam. Forgott benne egy ötlet, aminek a megvalósítási tervét úgy 11 óra és éjfél között vetettem papírra.

Emlékeztek arra, hogy panaszkodtam, hogy a Nulladik angolóra, a 200 fős nagy rendezvényünk előestéje a rémálmaiban se jöjjön elő többet?

Na, hát újra belevágok a szervezésbe.

Csak most sokkal jobb lesz! :) Vicces, hogy sosem tanulok.

Úgyhogy, ahogy a kép mondja:

Fogadj el tőlem egy tanácsot! Én úgysem használom már. :)  

1. A humorérzék a nehéz helyzetek túlélésének egyik alapfeltétele.  Az üzlethez pedig elengedhetetlen!

2. A legnagyobb jutalmat mindig akkor kapod, ha BEISMERSZ valamit. Ha bocsánatot kérsz, ha elismered, hogy hibáztál, ha nyilvánosan képes vagy elismerni a gyengeségeidet. Főleg azért, mert ilyet nagyon kevesen csinálnak, és ezért üdítőleg hat. :)

3. Adj, adj, és adj. Ha pedig úgy érzed, nincs „hozadéka”, akkor még sokkal többet adj, mert még nem adtál eleget, VAGY azt nem szívből tetted. És amikor az eddigi „adományok” végre profitálnak, akkor emeld egy új szintre az adakozást. (És adj még többet!)

4. NE várj arra, hogy valami hibátlan legyen. Beleőszülhetsz a várakozásba. Csináld gyorsan, még ha hibásan is. Majd korrigálsz és kompenzálsz, de azt (is) könnyebb haladás közben.

5. Ha tanulni tudsz, minden nálad van, amire szükséged van. Bízz magadban bátran! Vesd magad a semmibe, és majd szabadesés közben szárnyakat növesztesz, és megtanulsz repülni.

6. A legfontosabb szabály, amit valaha tanultam: sosem tudhatod! (Autentikusan: "Y'nev'know.") És ennek legalább 3 al-szabályába ütköztem világjárásaim során:

a. Mindig légy mindenkivel kedves és előzékeny, mert sosem tudhatod, kivel beszélsz, és mit tehet ő érted!

b. Mindig szívj fel minden tudást, mert sosem tudhatod, mikor lesz rá szükség! Fordított Murphy törvény: minden tudásra szükség lesz legalább egyszer!

c. Mindig tartalékold az energiáid egy részét, semmiképp se törekedj a tökéletességre, mert sosem tudhatod, mikor kerülsz olyan helyzetbe, hogy a totális érzelmi végkimerülés után MÉG TÖBBET kell letenned az asztalra.

7. Ha nem hiszel semmiben, a szellemed halott. Amikor elkezdesz hinni, az életedben egy minőségi ugrás következik be.

8. Mehetsz bárhova a világon. Mindegy. Ha itthon boldogulsz, ott is boldogulni fogsz, és ha ott boldogulsz, akkor itthon is képes lennél boldogulni.

9. Akármid van, az mulandó, elveszthető, elvehetik. Tehát, nem számít. Kivéve két dolgot: tudás és tapasztalat. A tudásoddal és a tapasztalataiddal bármidet, amid most van, újra megteremtheted. Ráadásul sokkal gyorsabban és kevesebb erőfeszítéssel. (Ezért ne félj attól, ha nulláról kell újrakezdened bármit.)

10. A pénz borzasztóan limitált „képességű” eszköz. Pusztán a pénz még minimális erőfeszítéseket sem ér meg.

11. Ha valami nem szívből jön, a lehető legrövidebb időn belül hagyd abba. AKÁRMI is az. Csináld bármilyen jól, igazi sikere, hozama nem lesz szív nélkül.

12. Ha szeretettel élsz, és az irigységet, és a rosszakarást, és az egó-motivált cselekedeteket totálisan kigyomláltad magadból, MINDENT megkapsz az élettől, amire valaha is szükséged lesz.

Nemrég kaptam egy fura levelet egy másik, szintén nyelvtanulási piacon működő, csak nálam lényegesen nagyobb üzletet irányító cégvezetőtől.

A lényege: "gusztustalanul másolok mindent", amit csinál, és megkér arra, hogy ne használjak bizonyos szavakat a kommunikációmban. Egyik a saját nevem, a másik a saját domain nevem egy része. 

A feltáró-kérdező barátságos hangnem nem működött, így feladtam. Energiazabáló dolog veszekedni valakivel, úgyhogy lerövidítettem a dolgot. Megkértem valakit, hogy írjon meg egy lezáró jellegű választ, szinte olvasás nélkül bemásoltam neki, és elmentem a kutyával sétálni az erdőbe. A sztori itt számomra le is zárult, de gondoltam, megosztom a legfőbb és leghasználhatóbb tanulságokat belőle.

A 6 legfőbb tanulság, amit te is felhasználhatsz

1. Sose legyen akkora egód, hogy azt gondolod, csakis te gondolhatsz ki valamit, vagy bukkanhatsz rá valamire, és csakis te lehetsz az autentikus forrása egy tudásnak. Ilyen, bizton állíthatom, nincs. :)

2. Működj együtt más piaci szereplőkkel a rivalizálás helyett! Mert minden piaci szereplő a barátod! A piacot együtt sikeresebben, hatékonyabban tudjátok nevelni! (Ha pedig nem érzed úgy, hogy a barátaid, akkor a céged pozicionálásával van baj, mert akkor nem KÜLÖNBÖZÖL. De ez már a vissza az alapokhoz rész...)

3. Tedd a dolgod, és ne ragadj le meddő vitáknál! Ha úgy érzed, a másik ember realitását nem tudod megváltoztatni, akkor hagyd, hadd főjön a saját levében! Ha leállsz vele vitázni, az ő szintjére kerülsz. Sőt, ez téveszméket szül, belelovalod magad, és akár nevetségessé is válhatsz. Tanulj meg elengedni és továbblépni!

4. A piaci szereplők megfigyelésével NE te vesztegesd az időd! Valaki más végezze! Így tudat alatt sem lehet rád semmilyen hatással, amit más csinál! A saját utadat járod. Plusz: van "alibid", ha olyan helyzetbe kerülnél, mint én. :) 

5. Tanulj, és ne másolj! Amit más csinál, az legtöbbször rossz! Ha másolod, nem jön be! Mert bár Magyarország a tízmillió marketinges hazája (mindenki nagyon jól ért hozzá, és nagyon tud kritizálni), nagyon kevesen értenek a sikeres üzlethez VALÓJÁBAN. A számomra autentikus tudás egyedül innen jön: marketingcommando.hu . Őket jó szívvel ajánlom, mert az én cégemnek(hez) már rengeteget adtak.

6. Ha megtámad téged egy nálad nagyobb piaci szereplő, akkor az biztos jele annak, hogy jó úton jársz. Ezt vedd elismerésnek! Veszélyesnek ítél téged annyira, hogy leálljon foglalkozni veled. És, nem mellékesen jegyzem meg, ezt akár marketing nyereséggé is teheted, ha ügyes vagy! :)

És hogy én mit tanultam az esetből?

Igazából semmit. Inkább úgy kéne feltenni a kérdést: mit vonhatunk le mindebből?

Nos, a környező országok nyelvoktatási piaca mind fejlettebb. És nem is hozzuk be őket, amíg az irigység uralkodik. Össze kéne fognunk, és együtt fejleszteni, nevelni a piacot, a vevőinket. És mindenkinek jobb dolga lenne.

Évek óta kapom vissza a véleményeket: nagyon olcsók az angol tanulókártyák. Való igaz, 2006 óta nem volt igazi áremelés, még az 5%-os Áfa emelés egy részét is lenyeltük anno. Pedig a papír ára például évente háromszor emelkedik. A többiről ne is beszéljünk, csak elszáll mindenkinek az agya. (Múltkor a Raiffeisen Bank hívott telefonon: ugyan már fizessem be a teljes törlesztőrészletem, ne csak egy részét. Válaszul csak annyit mondtam: bocsi, már nem tudom követni az emelkedését! :)

Ráadásul önző okom is van az áremelésre: növekedni akarok! Szépen gyarapodunk, de túl lassan! Áttörést akarok! Szeretném végre felforgatni, ahogy a magyar felnőttek az angol nyelvtanulásról gondolkodnak. Nagyon sok helyre kell ehhez eljutnunk. Ez az áremelés pedig visszarakja azt a fejlődéshez elengedhetetlen profittartalékot, amelynek segítségével új munkatársakat vehetek fel, új termékeket és szolgáltatásokat fejleszthetek ki. Persze, egy 50%-os áremelés meredek lépés. Ugyanazt a terméket nem lehet eladni ennyivel többért. De nem is teszem.

A tanulókártyák teljesen átalakulnak. Egy komplett tanulási rendszert fogok adni a csomagban, és ha ezentúl valaki szókártyáknak hívja őket, komoly fejmosásban fog részesülni! :)

Az érték a kulcs

Szinte bármely magyar vállalkozó elmondaná: őrült lépés egy ilyen áremelés, inkább akciózz! (Hülyeség, de ebbe most ne menjünk bele.)

Két ok miatt is megléphetem, sőt, meg kell lépnem ezt az áremelést.

Elsősorban azért, mert ez a termék eddig is ennyit ért. Önmagában is! (Ahogy azt múltkor Weiser István a fejemhez vágta a Super8 tréningen. :) Az egyetlen versenytársam terméke nem több dobozokba rakott cetliknél, rajtuk angol és magyar szavakkal. Nem ad bevethető nyelvtudást, igazából csak látszat-tevékenység tanulni vele. Az én gyermekeim nyelvtanulási problémákat oldanak meg. Mögöttük komoly módszertan van, amely célkeresztben a nyelvtanulók gyakorlati, mindennapi sikereit tartja. (A szakmai részről órákat tudnék mesélni, úgyhogy itt és most abba is hagyom.)

Másodszor pedig az áremelés után annyival több érték kerül a csomagba, hogy nem 5e, hanem 15e Ft-ot fog érni. Végeredményben tehát megint ott vagyok, ahol a part szakad: újra túl olcsó leszek. :) Andrásnak, egy másik (de sokkal kedvesebb) versenytársamnak el sem árulom. Örül, hogy végre árat emelek, már régóta mondogatja, de ha megtudná, hogy a csomagban foglalt értéket is többszörözöm... :)

Az a baj, hogy karakteremtől idegen a csak prémium vásárlóknak való értékesítés. Rolex boltot sosem fogok nyitni, ezt már kiderítettem magamról. Szeretem segíteni a limitált anyagi lehetőségekkel rendelkező, de ambiciózus embereket is. Ez az én hátterem is, nem hagyhatom teljesen magam mögött.

És hogy hogyan alakul a cég sorsa az áremelés után? Na, ez engem is érdekel. Majd itt, a blogban leírom. :)

Épp írtam Melindának tegnap, hogy a madarak reggel úgy csicseregtek, mintha ez is csak egy olyan nap lenne, mint a többi. Hát nem tudják, hogy egy világ omlott össze bennem?

Kitaláltam egy vadi új kezdeményezést, amit egy hagyományteremtő rendezvénynek szánok. A név: Angoltanulók Országos Konferenciája. Mert nem igazság, hogy csak angoltanároknak szerveznek ilyen alkalmakat! Az angoltanulóknak is jár egy nap csak saját magukra, a saját fejlődésükre! És ráadásul szenzációs előadókat találtam.

Nemcsak egyszerűen szaktekintélyeket, hanem igazán jó előadókat is! És rettentő nehéz ilyen embert találni ám! Mert valaki vagy sokat tud, vagy nagyon jól tudja átadni azt, amit tud. A kettő ritkán találkozik. Az egyik előadó, Kata történeteit például máig rendszeresen mesélem baráti társaságban, leírtam már az angolnyelvtanitas.hu blogjában,  tanulmányokban. Kata és én ugyanazon a konferencián adtunk elő egyszer, és irigykedve hallgattam az előadói stílusát. Plusz igazán sokat tud a motivációról. Na, ő is jön! Viszont sajnos, néha masszív falakba ütközöl. Ekkor pedig két lehetőséged van: vagy tovább próbálkozol, és még ütődöttebb leszel, vagy meghátrálsz, és megkerülöd. Hát én az utóbbit választottam.

December 4-ét tűztem ki időpontnak, amit elég nehéz volt ráadásul egyeztetni. Aztán megtudtuk, hogy két fontos rendezvény is erre a napra esik. Először nem aggódtam nagyon. Aztán kezdett melegedni a helyzet. Mindez persze egy délután-este-éjszaka alatt játszódott le. És sok huzavona után egyszerűen nem maradt más lehetőség, minthogy az utolsó pillanatban időpontot változtassunk. Ez persze önmagában trükkös volt, mert ugye decembertől január végéig vizsgaidőszak van, vagyis a legjobb időpont minden előadónak a december után csak a február. Ami jó messze van. Ráadásul már jó páran jelentkeztek a konferenciára, és várták is. Lívia, egy régi vevőnk ezt írta: „Nagyon sajnálom, hogy elmarad a konferencia, mert pont jókor jött volna.” Való igaz: az év vége mindig kicsit motiváció-szegény időszak a tanulás szempontjából. Inkább kivárunk, leeresztünk, és tartalékoljuk az energiákat az év elejére, amikor tiszta lappal kezdünk. Pedig nem kéne. Minden nap ugyanolyan jó az újrakezdésre, mint az előző vagy a következő.

Úgyhogy a mai nappal újrakezdjük a konferencia szervezését. És ahogy kész minden, újra megnyílik a jelentkezési lehetőség egy még izgalmasabb eseményre. Ugyanis mivel több időnk van, hozunk be még egy-két szórakoztató programot pluszban. Ennyi minimum jár.

Shobert Norbi volt a fénypontja a pénteki Marketing Expo-nak. Anikó, volt irodavezetőnk igazi, keményvonalas Norbi-rajongó, és bevallom, ezen mosolyogtam néha. Most pedig így, nyilvánosság előtt azt kell mondjam neki: mea culpa! Mert Norbi engem is meggyőzött.

Egyszerűen nem tudod nem tisztelni azt az elhivatottságot, a szenvedélyt, amivel üzletet épít. És pont ezért van egy rossz hírem a Norbi-elleneseknek: Norbi sikerre van ítélve. Amíg ez a tűz él benne, addig senki le nem nyomja a víz alá.

Zárójelben jegyzem meg, kitűnő üzleti lehetőség volt számára 1800 üzletembernek előadni világraszóló franchise hálózat-építési terveit: biztos vagyok benne, hogy volt kapása aznap, és most, ahogy írom ezt a blogbejegyzést, közülünk valaki épp tervezett Norbi Update boltjának befektetési igényét, várható megtérülését számolja, és vadul vázolja fel a cash-flow táblákat.

A Wolf Gábor és Marketing Commado által szervezett Marketing Expo másik nagy durranása Róth Dénes volt. Nem mintha megbocsátottam volna neki azt, hogy az elhúzódó előadása miatt nem volt szünet. Nem. Kissé beárnyékolta az előadása végét, hogy három ember nem volt képes leráncigálni őt a színpadról. Először mosolyogtunk rajta, aztán egyre ingerültebbek lettünk, végül kiakadtunk. De az előadás egyébként szenzációs volt, és megtudtam, hogyan birkózzak meg egyszerűen, költség-hatékonyan az angolnyelvtanitas.hu szövegeit, tanulmányait szó szerint másoló egyre növekvő bandával, sőt, azt is, hogyan keressek pénzt azzal, hogy engem másolnak. (Reszkessetek!) És többek között megtudtam azt is, hogy a bátyám legnagyobb versenytársának hihetetlenül értékes domain nevét hogyan vehetnénk el tőle bármikor, és hogyan segített hozzá ehhez tudatlanul minket maga a tulajdonos. Szóval, megérte!

Wolf Gábor, Jagodics Rita és Janata Kriszta, a három kommandós szakértő a szokásos, jó formájukat hozták. Az volt csak kicsit zavaró, hogy „kezdők” és „haladók” is ültek a nézőtéren, és bár az előadók próbálkoztak mindenkinek valami értéket adni, ez mindkét csapatban hagyott némi hiányérzetet.

Gábor előadásától kicsit féltem, mert nagyon szétesett az év eleji Marketing Expon, de most igazán ügyes volt. Aranyosra sikerült a Kisvállalati marketing biblia című könyvének debütálása is. És persze hogy megvettem! Gábor dedikálta is nekünk, és azt az oldalt be kellett szkennelnem, mert amit beleírt (esküszöm!) nem én mondtam neki, hogy írja. Íme:

Hát, hiába. Gábor született marketinges. Már olvasom a könyvet.

Az alapokat adja ugyan – de ki halt eddig bele abba, hogy a nélkülözhetetlen alapokat átismételje? Ha cégvezető vagy, vagy szeretnél egy kis- és középvállalatnál előrejutni, ez a könyv legyen ott a polcodon! (Bocsánat, belinkelni nem tudom, mert egyszerűen még nem kapható sehol. Nekem még jóval premier előtt sikerült lecsapnom rá.)

A felépítése hihetetlenül jó! Engem kicsit az MBA tananyagok felépítésére emlékeztet: a fejezetek elején Gábor leírja, hogy mire leszel képes a fejezet elolvasása után („Learning outcomes”); közben feladatokat ad, hogy alkalmazd a tanultakat („Student Assessed Assignment”); majd a végén összegzi a legfontosabb, legértékesebb információkat.

Lacinak nem tetszik a fedlap design, de nekünk Melindával bejön, íme:

Az Intren közösségi média előadására nem ültem be, mert múltkor, ráadásul a kifejezetten „haladóknak” szóló, drága Marketing Szuperkonferencián kicsit gáz előadást adtak. De most kár volt elmulasztani, mert más volt az előadó, és több értékes infot hoztak. Nem baj, hárman mentünk, és Melinda beült, jegyzetelt, és nagyon érdekes dogokat mondott. Sajnos, muszáj volt legalább egy előadást elszalasztanunk, hogy körül tudjunk nézni a kiállítók között is – mivel a szüneteket töredékére vágták meg a csúszások miatt. Kár.

A kiállítók közül hosszabban időztünk a Webgalamb standjánál, és fűnek-fának ajánlgattuk őket. (És kikönyörögtük az upgrade-et, a 3-ast. Köszönjük!) Nekik nincs jelenleg a piacon konkurensük.

A mi havi 230 ezer kiküldött hírlevelünkkel az Autoresponder és az egyéb hasonló „bérelhető”, forgalomfüggő szoftverek havi 100-150e között lennének, míg a Webgalamb közel ugyanazt tudja, és egyszeri kb. 25e Ft-ért vettük. Ha nagy listád van, és pár ezer, max. 10-20e forintos termékeid, vagy szolgáltatásaid, akkor egyszerűen nincs más életképes alternatíva számodra a piacon. Még az Erdélyi Norbi-féle HszPro is kiesett most, ahogy Norbi forgalom-arányossá alakította az árazását. Beszélgettünk Csabával is a Webshopexperts-től, akik a webáruházunkat készítik. Legjobb cég a piacon, szintén valódi konkurencia nélkül. Nagyon kevés fejlesztő cég ért ugyanis ilyen szinten a marketinghez, ami a webáruházak felállításakor létfontosságú tudás. Csabáék drágák, de minden pénzt megérnek.

Megálltunk a Webvízió standjánál hosszabban, Weiser Istvánt és a szolgáltatásait szeretjük. Most a termék-animációk iránt érdeklődtünk. Ja, és nyertünk a Microsoft tomboláján egy cool laptoptáskát (köszönjük!), és rámutattunk néhány hiányosságra a kérdőívünkben. (Biztos örültek nekünk! :) ) Kedvezményesen meghosszabbítottam a Marketing Navigátor  előfizetésemet, mert a levásárolható belépőjegyet erre váltottam be. (Némi alkudozás után – köszönöm, jó fej, ismeretlen srác az asztal mögött!)

A Marketing Expo összegzése: fárasztó, hosszú napunk volt, de mégis kellemes. Sok tudást kaptunk, ha nem is 100%-ban újat. Viszont a már hallottak új köntösben való tálalása is igen motiváló: új nézőpontokat, új ötleteket ad, megerősít, továbblendít, motivál. Róth Dénesnek köszönjük a tippeket! Gábornak hálás vagyok a könyvért, a dedikálásért, és a hozzá járó CD-ért, hogy az én könyvem is gyorsan készen legyen. Shobert Norbinak köszönöm a példamutató attitűdöt. Mindig emlékezni fogok arra, hogy nekem is így kell lángolnom az ügy iránt. Szóval: megérte. Tízes skálán a hármunk átlag-értékelése: 8,5.

Sokat tanultam arról is, hogyan szervezzük meg a mi közelgő konferenciánkat. Melindának, rendezvényszervezőnknek folyamatosan kommentáltam, hogy mit szeretnék ugyanígy, és mit teljesen másképp. Csak Wolf Katit hiányoltam, Gábor tesóját. Már hallottuk énekelni az X-faktor előtt is, és nagyon tetszett nekünk. Amikor megláttam a zenekart, kicsit reménykedtem, hogy hallom, de gondolom, hogy a másnapi döntőre készült épp gőzerővel...

Búcsúzóul egy érdekesség. Három csoportba sorolhatjuk a magyar KKV cégvezetőket: (1) akik tudják, mit takar a WG monogram, és követik őt; (2) akik szintén ismerik Gábor nevét, de nyíltan utálják; és végül, (3) akik sosem hallották a Marketing Commando nevét. Ez utóbbi csoport létszáma meredeken csökken – a tapasztalataim szerint. A kettes csoport pedig vagy nem érti, hogy Gábor miről beszél, vagy nem tud elvonatkoztatni a Gábor szakterülete által megkövetelt szenzáció-orientált, show-szerű „tálalástól”, vagy még rosszabb: csak irigykedik.

Összeszámoltam: 78 darab tanulmányt küldtem ki eddig hírlevélben. Több mint 700 oldal. Most először fedem fel, hogy készülnek ezek a tanulmányok. És hogy ez mire lehet jó Neked? Ha cégvezető vagy, akkor ugyanezt te is megvalósíthatod, és így írhatsz "észrevétlenül" 700 oldalnyi anyagot, és te is indíthatsz saját Tudástárat. 

Innen jön az ötlet

Minden felém irányuló kommunikáció egy potenciális gyöngyöt rejt. A tanulmányok kiindulópontja ugyanis mindig egy fórum-hozzászólás vagy egy blogra érkezett komment, vagy egy előadásom után elhangzó kérdés. Vannak a „tanulmányok” mappámban olyan üres WORD file-ok, amelyekben egyelőre csak egy cím van. Gyorsan lelesek egyet, íme: „ha már sok éve szeretnéd elkezdeni az angoltanulást”. Ez még nincs kész, csak tervben van. Annamari ihlette, egyik legrégebbi vevőnk, akivel a március 28-i nyelvvizsga tréningen beszéltem. Te, mint látogató vagy tehát felelős az ötletért. De honnan jön a tudás?  

A hely, ahova a tudást eldugták

A tudás a könyvtárban terem. Csak elrejtették. A téma kitalálása után nekem is a következő lépés a Szekszárdi Könyvtár, ahol van egy olyan sanda gyanúm, hogy én vagyok az egyetlen ember, aki EBSCO-t használ. Pedig amúgy nagyon jó fej lehetőség: 8000 angol nyelvű szakfolyóirat gyűjteménye. Többek között akadémiai, nyelvészeti folyóiratoké is (de persze van itt Harvard Business Journal is). Kevesen ismerik. Múltkor a szentesi könyvtárban tartottam egy tanulási tréninget, és Enikő, a szervező azt mondta: ott is dobogós helyezésem van a használók között. De ez még csak elmélet. Mitől lesznek a tanulmányban konkrét nyelvtanulási tippek? 

Világ angoltanárai, blogoljatok!

Utána ellátogatok a Google keresőmezőjébe, és egész bonyolult kereső kifejezéseket írok be a cikkek segítségével. Miért kell ez? Mert csak a felszínen maradsz, ha mondjuk olyan általános keresésekkel dolgozol, mint learning vocabulary vagy listening comprehension. A Google ennél jóval többet rejt! Dióhéjban: a világ angoltanárainak tapasztalatait, fórumokról, blogokról, cikkekből. Mert ettől lesz konkrét tippekkel-teli egy tanulmány! Senki sem olvasná a tanulmányaimat, ha csak az elméleti alapokat foglalnám össze neked…ugye? A trükk pontosan az elmélet és a gyakorlat egyensúlya: az akadémiai cikkek és a mindennapi gyakorlat házasítása.

Utána jön a nyomtatás. Tudom, a fák meghalnak, de nem tudok a képernyőn papírokat kiteregetni, aláhúzogatni bennük, jegyzetelni rájuk, és mindezt egyszerre átlátni. (Mentségemre: a papír mindkét oldalát használom, és így sokszor 4 oldalt is rátömörítek!) Ez az elemző rész, rögtön az írás előtt. És a legjobb, az igazi élmény most jön.

Az utolsó titkos összetevők

Olvastad már Csíkszentmihályi Áramlat - A tökéletes élmény pszichológiája című könyvét? Az áramlat-élmény közben magának a tevékenységnek a kedvéért szeretnénk folytatni, amit csinálunk. Na, pontosan ilyen, amikor írok egy tanulmányt. Van olyan, hogy fel sem nézek reggel 6 és 11 között, a legproduktívabb időszakomban. És 11 után is csak a gyomrom szólal meg, de ekkorra már csak az utolsó simítások vannak hátra. És most az utolsó két tikos összetevőt is elárulom.

Valami érdekes sztorit mindig bele kell szőni bármilyen komoly témáról is írsz. Mert személyessé teszi, mert a mesét gyerekkorunkban is szerettük, és hogy tudatosodjon: hús-vér emberekről van szó, akik pontosan olyanok, mint te vagy én. És van még egy titkos fegyverem: ez a szövegírásról szóló drágán vett tanulmányokból származik: minden egyes bekezdést úgy kell abbahagyni, hogy az ember a folytatást keresse. Nem egyszerű, de kis gyakorlással megvalósítható. És hogy milyen sikerrel?

Tegnap újraolvastam az eddig írt tanulmányok közül a legtartalmasabb, leghasznosabb 34 darabot. Ennyit választottam ki a Tudástárba, és ennyit teszek elérhetővé visszamenőleg. Hát, azt kell mondjam, hogy engem időről-időre megszáll valami. Valami zseni. Csak az a gáz, hogy ki is száll belőlem utána.;)

A Nyelvparádé kiállítás főbb tanulságai dióhéjban: a Westendnél jobb helyszín nincs, hiába kísérletezgetnek a szervezők, találtam viszont a Millenárisban egy tök jó önkiszolgáló éttermet, profi vagyok tévéinterjúban, a mi standunknál voltak a legtöbben, és kétségbeesett szükség van arra, amit csinálunk.

A kiállításra úgy készültünk, hogy Ágit, egy együttműködő angoltanárunkat kiképeztem nyelvtanulási problémák felderítésére, és diagnosztizálására. El kellett olvasnia (és be kellett tanulnia) úgy 500-600 oldalnyi anyagot, vad e-mail-váltások zajlottak, amiben durván teszteltem őt, és szárazra kellett hogy beszélje a torkát három nap alatt. Kicsit mazochista lehet, mert élvezte. Bár, viccen kívül, kipróbáltam én is, és igen „rewarding”, ahogy az angol mondaná. Nagyon hálásak tudnak lenni az emberek egy kis segítségért, még ha 10-15 percben is nyújtjuk nekik, és rettentő kedvesek voltak a látogatók. Íme egy szimpatikus látogató, akinek épp okos tanácsokat osztogatok (Ági balról és Melinda jobbról felettem mosolyog... Anett, irodavezetőnk pedig a pultnál dolgozik szegény...)

Szerkesztettem egy új információs füzetet is a kiállításra, bár ez elvileg a nyelviskolai partnereink számára készült. Két legyet egy csapásra. Az elképzelés az, hogy minden egyes nyelviskolai partnerünk kap a kiadványból, és beteszik a kezdőcsomagba, amit a beiratkozók kapnak. A cél: megmutatjuk a beiratkozóknak, hogy hogyan érdemes nyelvet tanulni, és segítünk a nyelviskolának, hogy kevesebb legyen a lemorzsolódás. Itt sorakoznak a kiadványok, mellette pedig én mosolygok, mint a tejbetök.

És ha már itt tartunk: Lacit, a Webtréner Kft. titokzatos másik tulajdonosát ritkán látni, íme róla is egy kép.

A szervezők vizsgálták azt is, hogy hogy bánunk a látogatókkal, és próbavásárlókat küldtek. Az eredményt nem várom nagyon, mert olyan forgalom volt a standnál az idő legnagyobb részében, hogy nem mindig tudtunk mindenkivel sokáig beszélgetni. Úgyhogy dobogós helyezéseket nem várok. És azt e nélkül is tudom, hogy nagyon értékelték a látogatók a standnál folyt tanácsadást.

Ja, és előadtam! Vasárnap. Úgy volt, hogy az előadás két órás lesz, de végül is az utolsó pillanatban láttuk, hogy a katalógusba két külön előadásként került. Mit tehettem? Az utolsó pillanatban gyorsan átalakítottam az előadást, és az összpontosításban még az sem zavarhatott meg, hogy Laci villogtat a fényképezőgéppel:

Melinda szólt, hogy lehet, hogy magyarázkodnom kell majd: mellettem a poharak nem tequilás poharak. Környezetvédelmi okokból mindenkinek egyetlen pohara volt a három napra, ráírtuk a nevünket, és az ovis jelünket is felrajzoltuk az oldalára. (Nekem roller, amin a többiek csodálkoztak, pedig szerintem tök jó!) Különben is, nem kell azért leinnom magam, hogy meg tudjak tartani egy előadást. Merthogy imádok sok ember előtt beszélni! Sok csillogó szem, mosolygó arc. Tudásra kiéhezve. Teltház. Ráadásul azt éreztem, hogy valóban segítek, és olyan tudást adok, ami értékes. Persze felvettük az előadást, és Nulladik angolóra DVD-t előrendelők meg is kapják ingyenesen. Négy hónapot vártak a DVD-re, ez a minimum.   

És hogy megérte-e kimenni? Tény, hogy egy saját rendezvényünk négyszer ennyit jövedelmez harmad ennyi idő alatt. Az is tény viszont, hogy itt sok új emberrel tudunk találkozni, megismerkedni. A rendelésállományunk úgy 20%-kal magasabb a megszokottnál - igaz, ez valószínűleg lecseng pár napon belül. Szóval: még gondolkodom. Hogy ott leszünk-e jövőre? Ez a szervezőktől függ. Idén azt éreztem, hogy szeretnek és megbecsülnek minket (köszi, Erika és Tímea!), de jövőre szeretnék ennél nagyobb durranást csinálni az egészből.

2010. február 20. előestéje, ha labilis idegzetű lennék, biztos rendszeresen előjönne a rémálmaimban. Szerencsére azonban egyszerűen csak levontam a következtetéseket: többé soha nem fogunk egyedül megszervezni egy ilyen rendezvényt. Már az előrevetítette a nehézségeket, ahogy az egész elkezdődött.

Kiküldtem egy beharangozó hírlevelet az akkor 23 ezer fős listámnak, hogy másnap lehet jelentkezni majd az év társasági eseményére angoltanulóknak, és az első 50 jelentkező jelképes, 2990Ft-os áron jöhet majd. De ehhez igazán gyorsnak kell lenni.

Másnap reggel 7 körül kezdett kimenni a hírlevél, és 9-kor, mikor még javában pörögtek a számok, betelt az ötvenes kvóta. Megvallom, nem tudtam, mit tegyek. A lista harmada még meg sem kapta a levelet. Úgy gondoltam, ez nagyon nem tisztességes velük szemben, úgyhogy úgy 10 körül, ahogy lement a hírlevél, utána küldtem még egy levelet: 100 főre emelem a kvótát, és általános bocs. Ekkor már 70 jelentkezőnél jártunk. Mire azonban kiment a második hírlevél is, 120 jelentkezőm lett, és csak nem akart csitulni a roham. De mivel ez az ár tényleg nagyon kedvezményes, ezen a ponton lezártam a dolgot, és átírtam az árat a honlapon 6990Ft-ra, az elővételi árra. (A végső ár különben 12990Ft volt, ami az esemény előtt egy héttel lépett érvénybe – és még ezen az áron is jöttek vagy húszan.) Ez volt az a pont, amikor átadtam magam a pániknak.

Ugyanis kinőttük a lefoglalt termet, és 200+ fős befogadóképességű termek már aranyárban vannak. Kivéve: a Lurdy ház. Próbáltam dűlőre jutni velük, de egyszerűen nem tudtam. Nem egy gyors reagálású haderő. Az e-maileimre csak odavetett dolgokkal reagáltak, ha feltettem három kérdést, akkor csak egyet válaszoltak meg egyszerre, telefonon nem tudtak semmit mondani, és úgy tűnt, totál káosz van náluk. Később tudtam meg profi rendezvényszervezőtől, a Lurdyt nem nagyon szeretik. Olcsó, de ennek megvan az ára. De ez a cég mázlistának született.

Már másnapra találtunk egy elég nagy és meglepően olcsó termet: a Hotel Rubint – igaz, kint a város szélén. De már nem érdekelt, csak végre legyen termünk. Ráadásul kedvesek és készségesek voltak, és abszolút mindenben segítettek. De amikor azt gondoltam, ezzel vége az izgalmaknak, tévedtem.

Az volt a fixa ideám, hogy a résztvevőknek a részvételi díjat bőven meghaladó értékben kell ajándékokat adni – ezt pedig a partnerektől kell beszerezni. Emellett játékokat akartam szervezni a jelenlévőknek, és ehhez kellett minimum hat igazán jó angoltanár. Aztán mivel mindezt azért szerveztem, mert egy DVD sorozatot akarok kiadni, filmeseket kellett szereznem – ráadásul két kamerával. De a filmfelvétel miatt el kellett intéznem olyan apróságokat is, mint a helyszíni profi sminkes és fodrász. Aztán mivel helyszíni árusítást is terveztünk a tanulókártyáinkból, meg kellett szerveznünk ennek zökkenőmentes rendszerét – vásárlói adatlapokkal a számlázáshoz és a későbbi statisztikákhoz, kasszásokkal, és az emberek általános áramlásának gondos tervezésével. Papírtáskákat kellett szereznünk a welcome packhez, és kinyomtatni legalább tízféle nyomtatványt, amiket beletettünk. Be kellett kérni az ajándékokat, kedvezményes kuponokat, bónokat a partnerektől. Már a számlák kiállítása is napokat vett igénybe: nem volt egyszerű kiigazodni 6 különböző ár között - a kampány-partnerektől érkező jelentkezők kedvezményeinek köszönhetően. Helyszínbejárás, a termékek előkészítése, a helyszín berendezése, az OXFORD University Press és az EUROEXAM rendezvényre kihelyezett partnereivel való folyamatos kommunikáció, tervezgetés, a 6000Ft felett vásárlóknak szánt ajándékok beszerzése. És jöttek a problémák is.

Egy barát, aki a második kasszás lett volna, a rendezvény előtt két nappal sértődött meg rám, és visszamondta a részvételt. Mivel kasszát hirtelen másra nem mertem bízni, illetve, akire mertem volna, annak más, fontosabb dolga volt, egy kasszával kellett boldogulnunk 200 emberre, akik egyszerre akartak vásárolni. Táskákat az OXFORD-tól reméltünk, akik egy héttel előtte közölték: bocs, de még sincs ennyi. Az a szótár, ami a legkelendőbb lett volna, mert a legjobb ár-érték aránnyal bír a piacon, totálisan hiányzott az összes magyarországi nagykereskedőtől. Mint kiderült: a nagykereskedők nemigen raktároznak. 3 héttel előtte kellett volna megrendelnünk a szótárakat és könnyített olvasmányokat, amiket vinni akartunk. Biztos környezetvédők. Gyalog hozzák, málhás szamarakon. :) A hoszteszeket, hosztokat az utolsó pillanatban sikerült csak úgy-ahogy eligazítani, de még így is túl gyakran fordult elő, hogy kizárólag Anikó ismerte a választ egy-egy a résztvevők által a helyszínen feltett egyébként egyszerű kérdésre. De tudod mi az a két dolog, ami így utólag a legviccesebb volt az egészben?

Az első, hogy szenzációsan sikerült minden, pedig Anikó, az akkori irodavezetőnk (bár az utolsó napokban bizonyítottan az idegösszeroppanás szélére került) lényegében egyedül szervezte meg az egészet. Fura, de a résztvevők a problémákból szinte semmit nem vettek észre. A másik igazán mulatságos momentum: nemhogy nem tanultunk a történtekből, hanem még vérszemet is kaptunk. Jövő év elejére ugyanis már nem egy  200+, hanem egy 1000+ fős rendezvényt szervezünk majd. De ez még titok.

Amikor vasárnap délután értesülsz arról, hogy egy nehezen pótolható munkatársad, egy futó promóciós kampány közepén, másnap, vagyis hétfő reggel már nem tud dolgozni jönni,  akkor két dolgot tehetsz: pánikba esel és nyalogatod a sebeidet, vagy felszegett állal kezeled a krízishelyzetet.

Letettem mindent a kezemből, és leültem gondolkodni pár percre. Majd kisvártatva, fogva gondolkodásom eredményét (értsd: csekklista), elkezdtem intézkedni. Szerencse a szerencsétlenségben: már javában folytak a felvételik Lóri helyére: a jelöltek beküldték az önéletrajzukat, átestek az első szűrőn, vagyis visszaküldték az informatikai képességfelmérőket és a személyiségfelmérőket, sőt jó 5 órát is eltöltöttem már addigra azok tüzetes átvizsgálásával és kijegyzetelésével. Az interjúk szerdán lettek volna. A megoldás végül is egyszerű, gyors és fájdalommentes volt, és egy óra múlva már a kutyával sétáltam az erdőben.

Lórinak küldtem egy kedves levelet, írtam, hogy szóljon, ha a jövőben bármiben segíthetek, és hogy sok sikert kívánok a továbbiakban. Aztán sikerült mindenkivel lebeszélni, hogy az interjúk hétfőn lesznek szerda helyett. Mindenki kedves volt, motivált, és még azt is megértették, hogy kedden már munkanap van – annak ellenére, hogy a döntésről csak hétfő este értesülnek az utolsó interjú után. Így csak egy napra zárt be az iroda. Az ég is mellettem állt.

Szomorú, hogy milyen jó képességű emberek vannak munka mellett. A hat ember bármelyikét el tudtam volna képzelni nálunk irodavezetőként. Hogy miért Anett fogott meg mégis? Majd a kiválasztás rendszeréről még írok egy blogbejegyzést, mert megérdemli, de most csak annyit, hogy az ún. „KO” kritériumok között az első volt a pozitív gondolkodás, hozzáállás, és a természetes kedvesség. Anettből pedig ez sugárzik. Biztosan majd rád is, ahogy kapcsolatba kerülsz vele a www.angolnyelvtanitas.hu weboldalon keresztül.

Tegnap, szombaton délután kiültem a teraszra, és a cég életében először fedezeti pont elemzést végeztem. Tudom-tudom. A cég, mint szervezet másfél éves, a weboldal meg öt, úgyhogy már réges-rég meg kellett volna ezt csinálnom. De most ütköztem bele annyira intenzíven a cég növekedéséből adódó problémákba, hogy végre rákényszerítsen egy olyan dologra, amit nagyon utálok: pénzügyekkel való foglalkozásra. És végre kitaláltam egy olyan rendszert, amitől nyugodtan fogok aludni az éjszaka. Meg is mutatom neked, ha tetszik, használd!

Pénzügyi averzióimat is mutatja, hogy a bankkontrolling volt az egyetlen óra a főiskolán, amibe belealudtam. Illetve az összes iskolám alatt. Merthogy az iskoláimat rettenetesen élveztem – ahogy a tanulást magát is. De valahogy a pénzügyi tárgyak tanulásával mindig komoly motivációs problémáim voltak. Gyermeki lélekkel úgy éreztem, a pénzügy fantáziátlan, merev, szabálykövető és magába forduló embereknek való. Most viszont fordulóponthoz érkeztem, és a véleményem gyökerestől megváltozott.

Persze, a főiskolán tanítják mi az a cash-flow, de azt nem, hogyan lehet egy cég gazdálkodását egyensúlyban tartani, még a növekedés fokozottan forrásigényes fázisában is. De mivel körülbelül egy éve érlelődik bennem a gondolat, hogy muszáj lesz egyszer beletanulnom a pénzügybe, volt időm körülnézni – és szerencsére az interneten bármilyen tudást fel lehet szedni. Erre a csodálatos pénzügyi rendszerre még a cég megalapítása előtt rátaláltam, úgyhogy szerencsére már akkor olyan bankot választottam, ahol ennek a megvalósítása lehetséges. Vagyis, helyesbítek, ez mindenhol lehetséges, csak mindenhol máshol drága.

A rendszer lényege, hogy az ember nyit pár alszámlát, és az egyes alszámlákhoz célt rendel: nálam például most van bérköltség alszámla, ÁFA alszámla, majd később ezek kiegészülnek egy marketing, és egy termék-fejlesztés alszámlával. Hetente a beérkező bevételek bizonyos százalékát az alszámlákra utalja az ember. Hogy mennyit, azt csak a cégvezető tudja, tapasztalatból. Mivel nálam a bérköltség adja a fix költségek (kapaszkodj meg!) 62%-át, nálam a bérköltség alszámlára viszonylag sok megy, a bevétel 20%-a. És mivel a cégbe beáramló pénzből nem veszek ki, hanem elköltöm fejlesztésre és növekedésre, az ÁFA alszámla alacsony: 10%-ot kap. Az alszámlák között nincs „eltartás”, vagyis az ÁFA alszámláról nem lehet béreket fizetni, a bér alszámláról pedig nem utalhatok mondjuk a nyomdának. A rendszer szigorú, nem enged ugyan rugalmasságot (ami elsőre butaságnak hangzik), de 100%-ig biztosítja a cég likviditását. Soha nincs késés egyetlen számlával sem. De miért drága ez a rendszer minden bankban?

Elég vicces, de egyedül a CIB bank biztosítja azt, hogy díjmentesen nyitsz alszámlát ÉS az alszámláknak nincs számlavezetési díja ÉS nincs forgalmi jutalék a főszámla és az alszámlák közötti pénzmozgásra. Erre a háromra együtt egyetlen másik bank sem képes. Pedig nem a CIB-ben szerettem volna bankszámlát nyitni, mert a Budapest Bank internetbank felülete nekem jobban bejön, és a költségek totál ugyanazok voltak, de hát nem hagytak nekem sok választást. De végezetül nézzük meg azt is, hogy működik a rendszer. Nos, igen egyszerű.

Amikor megjön a bérszámfejtés Erikától, a könyvelőnktől, akkor megnézem, mekkora összeget kell utalnom (aztán felszisszenek, mert eszembe jut, hogy ezzel a pénzzel milyen gondatlanul bánnak odafent, és hogy ezzel mennyire nem tisztelik a munkámat), majd átvezetem a főszámlára, és onnan utalom el. Az átvezetés azonnali, még hétvégén is. Egyetlen percbe telik a token kód bepötyögésével is, nem többe, és ez a perc megéri a nyugalmat, hogy sosem lesz gond, ha megérkezik egy számla, mert mindig van tartalék.

Tetszik? Használd!

Valaki dézsmálja a kasszánkat az irodában. Először egy tízezres tűnt el, aztán kétezer, aztán még egy tízezres. OK, valószínűleg túléli a cég, csak zavar, hogy valaki van ott, akiben nem lehet megbízni. Van egy gyanúm, de nem gyanúsíthatok meg senkit.

Szegény Lóri kétségbeesetten hívott fel, hogy most már biztos, hogy nem ő a hülye, a pénz tényleg eltűnt. De Lóri egy talpig becsületes, rendes srác, és benne teljesen megbízok. (És mellesleg: rendőrnek készül. Miért kockáztatná a karrierjét ilyen aprócska összegért? Ezt csak olyan ember tehette, akinek nincs túl sok vesztenivalója.) Persze megtettük az óvintézkedéseket, jelentettük az esetet, és azóta nem tűntek el pénzek. De nekem van egy Jessica Feltchert megszégyenítő elméletem.

A sztori úgy kezdődhetett, hogy készültünk a Nulladik angolórára, a február 20-i nagy, 200 fős rendezvényünkre. (Erről még írnom kell, mert itt is volt pár slusszpoén.) A készülés közepette egy ügyfél még bejött, és csaknem 40 ezer forintért vásárolt nálunk készpénzért. Az iroda tele volt: Anikó, Lóri, Laci együtt készültek a rendezvényre, nyomtattak, csomagoltak, számlákat válogattak és állítottak ki. Persze közben élénken viccelődtek, és úgy általában, jól érezték magukat. A nevetés közepette Lórinak az egyik pillanatban még három darab tízezres volt a kezében, a másikban már csak kettő. Felkutatták az egész irodát, hogy vajon hova tűnhetett a pénz, de nem találták. Valószínűleg leeshetett valahova. És itt indult el a lavina.

Ez a rejtélyes illető megtalálhatta a pénzt, és magában azt gondolta: „Nahát! Itt csak úgy hevernek a pénzek…miért ne tenném el? Biztos nem hiányolják.” Lehet, hogy meg is győzte magát, hogy ő találta meg, és ezért őt illeti. Aztán utána be-benézett, talán csak kíváncsiságból, hogy van-e még hasonló ajándékunk a számára. Kisvártatva stratégiát váltott.

A passzív nézelődés már nem volt elég. Felbátorodva elkezdett kutatni a fiókokban. Megtalálta a kasszát, majd a kulcsot is, amit persze nem rejtettünk el. (Minek is? Az iroda mindig zárva, ha nem vagyunk ott. 24 órás biztonsági őrszolgálat van, elvileg senki illetéktelen nem juthat be.) Először csak kis összeget tett el, csak egy kétezrest az aznapi betevő gin tonikra. Mint aki először csak a lábával nézi meg óvatosan a víz hőmérsékletét, mielőtt beugrana. Aztán miután semmi sem történt, eltett még egy tízezrest. Ezen a ponton hagytuk cserben szegényt, és vágtuk el a pénzforrást. Lóri felhívott, intézkedtünk, és innen már nem tudta kinyitni a kasszát. Szerencsére úgy tűnik, nem másolta le a kulcsot. No, ennyi a sztori. És ebben az egészben komolyan csak egy dolog zavar.

New yorki zsaru ismerőseim mondták anno: a bűnözőket a kis bűnöknél kell még elcsípni. Mert a bolti tolvajlásból könnyen lehet autólopás, majd testi sértés, fegyveres rablás és aztán gyilkosság. Mindez azért, mert nem kaptunk el és vontunk felelősségre annak idején egy bolti szarkát. Vagyis, ha ezt most delikvensünk megússza, ki tudja, hol áll meg?

Szalai Gabriella vagyok és nyelvvizsga-függő. Az elvonó is szóba jöhet. Egy new yorki és egy andalúziai kitérő után végleg Magyarországra költöztem 2004-ben. Logikusnak tűnt, hogy folytatom az angoltanítást, amíg ki nem találom, hogyan tovább. Nem voltam más, mint egy jelentéktelen vidéki angoltanár.

Amikor meguntam a papagájt

Szekszárdon kezdtem, és akkoriban kizárólag nyelvvizsgára készítettem fel, közép és felsőfokra. Rövid időn belül azt vettem észre, hogy 18 magántanítványom van, akik ráadásul folyamatosan postagalambot játszanak, és teszik fel nekem osztálytársaik, és angoltanáraik kérdéseit. Na, meg a szülők! Külön időpontot kértek tőlem, hogy milyen nyelvvizsgát válasszon a csemetéjük.

Amikor kezdett elegem lenni a papagáj pozíciójából, fogtam magam, és létrehoztam egy weboldalt. Egy ismerős srác, Zsolt összedobta húszezer forintért. Ez volt 2005-ben az angolnyelvtanitas.hu őse.

Akkoriban nem volt más rajta, csak a mai nyelvvizsgák összehasonlítása menüpont, egy fórum és egy blog. A napi látogatottság kemény 8-15 fő volt – valószínűleg mind szekszárdiak. Aztán jött a nagy ötlet!

Vissza Puerto Banusba?

Tök jó vagyok nyelvvizsga felkészítésben, a tanítványaim szeretnek, egymásnak ajánlanak, és sikeresen vizsgáznak. Miért ne tennék fel pár nyelvvizsga felkészítő kurzust? E-mailen elküldenék, kijavítanám, visszaküldeném, és otthon dolgozhatnék, amit nagyon imádok, főleg, amikor kint esik az eső. Lehetne akár havi 100 megrendelésem is! Dőlni fog a pénz! Meggazdagodok, visszamegyek Andalúziába, Puerto Banusba, és újra a tengerparton fogok élni.

Túrót! Meg ahogy én azt elképzeltem! Keserves csalódás várt. Persze nem Banus volt a hibás. Akkor még nem tudtam: egy weboldalt feltenni az internetre annyi, mint becsempészni egy kéziratot a Széchenyi könyvtár alagsorába. Kb. ugyanannyian fogják legalábbis olvasni a kettőt. Egy-egy megrendelés persze jött, de Puerto Banus egyre ködösebb álomkép lett.

Aztán jött a fordulópont: Laci, a bátyám, aki szerencsére sokszor helyettem is gondolkodik, felfedezte a marketingcommando.hu weboldalt. Rájöttem: mindent rosszul csináltam!

Vizsgáztat, és ő a Jani!

Feliratkoztam az ingyenes hírlevelükre, és feltett szándékom volt, hogy minden infot, amit ingyen adnak, eltanulok tőlük! Engem nem olyan fából faragtak, hogy csak úgy feladjam! Nem oda Buda! Frank Sinatra is énekelte: if you can make it there, you can make it anywhere. Ha New Yorkban boldogultam, ez az icipici ország nem fog két vállra fektetni!

Viszonylag hamar rájöttem, hogy az, amit én nyújtok, vagyis a nyelvvizsgák összehasonlítása, egyedülálló a maga nemében. Miért? Mert más angoltanár ezt nem fogja felvállalni. „Jaj! Mit gondolnak majd rólam szakmai körökben?” és „Ha lehúzok egy vizsgát, az még visszaüthet”. (Ennek később szó szerint fültanúja is lettem, amikor egy hivatalos szakértői csapatot akartak felállítani a nyelvvizsgák összehasonlítására, aminek része lettem volna. Csúfos kudarcba fulladt a félelem miatt.)

Persze van, aki véleményt nyilvánít, de az mindenféle alap nélkül teszi ezt. Vizsgáztat, és azt hiszi, ő a Jani! De sose ült be az összes nyelvvizsgára vizsgázóként, sose próbálta ki, milyen a másik oldalon, hogy bánnának vele, ha nem tudnák, hogy angoltanár, sose állt a terem vagy az épület előtt, várva a kilépő vizsgázókra, hogy meginterjúvolja őket. Miért tenné ezt bárki is? Túl sok meddő energia. Ehhez egy igazi fanatikus kell! Például én. Szóval összeszorítottam a fogam, és még csikorgott is, ahogy elkezdtem erőszakosan, vadul nekiesni a marketing tanulásának. Mert rájöttem, e nélkül nem jutok el az emberekhez. De meg is hozta a gyümölcsét!

Király vagyok! - Alsórákoson legalábbis

Végigrágtam magam az online marketing számomra elérhető anyagain. Angolul, magyarul, mindegy! Közben persze próbálkoztam, kísérletezgettem. Minden újra nyitott voltam – sőt, éhes!

Találtam egy tehetséges webdesignert, Bencét, aki a logónkat és a második designunkat készítette, ami olyan volt, mint ma a tanuljtanulni.hu és a tanulokartyak.hu weboldal.

Rájöttem: egyetlen termék nem elég! Elkezdtem termékeket fejleszteni. Ez volt 2005. tavaszán. Felköltöztem Budapestre, bájos kis lakásomba Alsórákoson, amit imádtam, mert saját, szinte légmentesen zárt belső parkja volt „beépített” madárcsicsergéssel. 2006. végén jött az első INSTANT Tanulókártya csomag, amit akkor már második éve használtam nagyon-nagyon sikeresen tanítványaimmal. Dohár Péter Kis angol nyelvtan című könyve ihlette, minden angoltanárok szent olvasmánya. Sokáig ez, az INSTANT Nyelvtan csomag volt a slágertermék. (Aztán átvette a vezető szerepet az INSTANT Vital, és legújabban a beszédkészség fejlesztő INSTANT Listen Hanganyag.)

2006. elején azt hittem, én vagyok a király! Úgy 1000 hírlevélre feliratkozottam volt, kerek 50(!) volt a napi átlag látogatószám. Marha nagy számnak tűnt ez ám akkoriban! Havonta jó pár dicsérő e-mail kaptam, a látogatók imádták az oldalt! De mit szóltak a vizsgaközpontok?

Vajon beperelnek?

A vizsgaközpontok fele utált, mert igazat mondtam, és mert nyíltan. Felbőszült Rigós vizsgáztatók anyáztak a fórumon, és követelték, mondjam meg, nekem milyen diplomám van, hogy így véleményt merek nyilvánítani! Nekem egy szót sem kellett szólni, a látogatók fröcsögtek vissza helyettem.

A TELC-cel egy időben különösen rosszban voltam, azt hittem, be is perelnek hitelrontásért. Emlékszem, fel is készültem rá, hogy meglovagolom a pert, és marketing nyereséggé teszem. Akkoriban ezernyi apró-pici új vizsgahelyük volt, amiket egyáltalán nem kontrolláltak. Persze hogy néhol emberhez nem méltó körülmények voltak! Nem is értem, miért csodálkoztak ezen.

Egy sztorira máig emlékszem, egy vizsgahelyre, ahol kint váratták a vizsgázókat az utcán a vizsga kezdetéig, és a szünetben hasonlóan kitessékelték őket az utcára. És aznap végig zuhogott az eső. Én persze tudtam minden anomáliáról!

A vizsgaközpontok nem, mert a vizsgázók sose mernek reklamálni. Mindenki retteg, hogy bosszút állnak a pontjain. De nekem azért megírták e-mailben. Sok keserves panaszt kaptam, és ezeket rendre nyilvánosságra is hoztam. Akkoriban már napi 200 körül volt a látogatószám, vagyis azért páran látták is, amit írtam. Persze rendesen utáltak is ezért a rossz fiúk, de ez nem zavart. A munkám részének tekintettem.

Az EUROEXAM viszont jó volt a kapcsolatot alakított ki velem. Csont profik voltak a vizsgákon is, ahol inkognitóban megjelentem, és a marketing munkájuk is példás volt! Máig nincs hozzájuk fogható vizsgaközpont. Volt, aki reklámlehetőséget látott bennem, mint például a BME, akik az ingyenes próbavizsga lehetőségeiket nálam reklámoztatták a hírlevélben. Volt olyan, aki meghívott, hogy beszéljünk, mert szeretne felkerülni a weboldalra. Hú, hogy örültem! Aztán az utolsó vizsgaközpont, ahova ellátogattam már egy táskányi ajándékkal bocsátott utamra. Hja, a népszerűség… :) De aztán jött az új küldetés.

Forradalmat csinálok!

2007-ben jött a szenvedély. Közvetlenül az első igazi sikerek után, ahogy az mindig történik a vállalkozói létben. És ekkorra érett meg az a marketingtudás, ami elhozott idáig, és visz tovább előre. Új küldetésem lett: rájöttem, hogy a legnagyobb bibi az, hogy nem tudnak az emberek tanulni. Sem nyelvet, sem mást. Nekem ez akkora már nagyon ment.

New Yorkban is a tudásvágy hajtott. Más magyar lányok gazdag férjet akartak. Nekem kevés volt a pénz, annak a forrásához akartam eljutni: a tudás kellett, amiből a pénz lett. Itthon aztán ez az egész átalakult küldetésvággyá. Forradalmat akartam! Egy olyan komoly rést akartam betömni az ország versenyképességén, amit hitem szerint senki más nem tud. Én vagyok erre a megfelelő ember.

Ez a tudásvágy aztán elvitt következő állomásomig: a tanuljtanulni.hu weboldalig, és az angolnyelvtanitas.hu átalakításig. Persze buktatók azért itt is voltak.

Vér és verejték

Ekkorra jócskán 15 ezer felett jártunk a hírlevélre feliratkozottak számában, az egyedi látogatók száma pedig napi ezer körül volt. De ne legyenek illúzióid!

Sok mélypont volt, amikor depresszió és kiégés közeli állapotba kerültem, és onnan kellett felállnom. Sokat hibáztam, bénáztam, sok bukást éltem meg. Személyes veszteségek is értek: 2009-ben Apu után Anyu haldoklása, majd halála jó másfél évig szinte képtelenné tett a produktív munkára.

A barátaim is folyton panaszkodtak: nem igaz, hogy ennyire elfoglalt vagyok! De hogy is érthetnék? Ők mind bérből és fizetésből élnek. Vagyis az ő idejüket megfizeti valaki, és így a munkával töltött idejüknek értéke van. Ezzel szemben, az én munkavégzésre fordított időm totálisan értéktelen. Számomra, és minden vállalkozó számára értéke csakis a „produktumnak”, vagyis a munka végeredményének van. Az, hogy mennyi időt töltöttél a munkával, senkit nem hat meg. Ilyen szempontból egy nap vagy egy év ugyanannyiba kerül. Ezért létfeltétel számunkra a tanulás, mert ahhoz, hogy fejlődjünk, nőjünk, napról-napra több értéket termelnünk ugyanannyi idő alatt. Követhető?

Betegszabadság? Ugye viccelsz? 2005. óta szedek a gyógyszertárban kapható vitamin-utánzatok helyett orbitális dózisú valódi vitaminokat, mert nem eshetek ki egy napra sem. Mellesleg, nem is voltam beteg egy napot, egy órát sem azóta. Hétvége? A vállalkozás indítása utáni első 2 évben? Nevetnem kell! A hétvége arra jó, hogy behozd az elmaradásod kb. egytizedét. Nyári vakáció? Na, ez az év vicce – szó szerint. Szóval, míg az ország fele szitokszóként kezeli azt, hogy „vállalkozó” (büdös, rohadt csaló mind, ugye?), a legtöbbjük, mint én, vérrel és verejtékkel írják a saját sztorijukat. És persze szívvel is, ez elkerülhetetlen bármilyen happy endhez. De tudod mi volt a legnehezebb az egész úton?

A leggigantikusabb átalakítás

Azt a pontot, amikor az egyszemélyes vállalkozásod többszemélyessé alakul nagyon nehéz meglépni. Persze erre az összes külföldi szakirodalom felkészít, és elmondják, sokan azért adják fel a vállalkozásukat, mert rájönnek, hogy minden energiájukat belefektették, de nem jön vissza. Ennek persze egyszerű az oka: ők nem a cégükön dolgoznak, hanem a cégükben. Egy pici toldaléknyi különbség. A siker titka, ahogy a V-mítosz című eszeveszetten jó könyv is írja. Nos, ezt a pontot is megléptem, és stílszerűen az Angol utcában nyitottam meg az első irodát, ahol Brigi, Anikó és most Lóri segít nekem. Egyszeriben vége lett a boldog békeidőknek, amikor még saját kezűleg csomagoltam és cipelgettem egy héten kétszer a rendeléseket a Zugló egyes postára.

Azt mondják, a cégeknek folyamatosan alkalmazkodniuk kell a környezetükhöz. Én ennek részben ellentmondanék. Szerintem egy céget, főleg, ha az online piacon mozog, háromévente teljesen le kell rombolni, a talajt fel kell szántani, sóval behinteni, és a semmiből újra kell álmodni valahol máshol. A változások ugyanis olyan meredekek, hogy az állandó toldozgatás-foldozgatás egyszerűen nem elég. Radikális lépésekre van szükség. Most is folyik egy ilyen átalakítás – és ennél gigantikusabbat még sosem éltünk meg.

Egy pohár hűs víz a nagy melegben

Mivel azóta vidékre költöztem, Gemencbe, a Nemzeti Park szélére, pár lépéssel a már szigorúan védett területtől (integess, ha az M6-oson látod a Gemenc táblát Szekszárd magasságában!), stílszerűen egy élővilágból vett hasonlattal élnék. Az angolnyelvtanitas.hu túl komplex lett: egy bokor, amely inkább terebélyesedik, de nem magasodik, mint egy fa. Ezért most lemetszem az oldalágakat, és átültetem őket másik domainek alá, és engedem magasodni a fő ágat. Az angolnyelvtanitas.hu innentől kizárólag az angol nyelv tanulásának technikájával fog foglalkozni, a nyelvvizsgák és az angoltanulás áttevődik más domainek alá. Hogy hova? Az még titok. Egy biztos: ez azzal fog járni, hogy több értéket tudok adni neked, mert pontosan azt tudom adni, amire épp a legnagyobb szükséged van.

Mi, a fremenek a sivatagbolygón

A köszönetnyilvánítás fontos. Ezért ezúton is köszönöm neked, hogy ellátogattál ide, egész idáig eljutottál az olvasásban. Ne menj el anélkül, hogy feliratkoznál itt a hírlevélre, mert az én dolgom az, hogy Neked értéket adjak – ráadásul teljesen ingyen. Hiszem, hogy az élet igazságos, és előbb-utóbb megjön ennek a hozadéka. És emiatt sokat adok – persze puszta önzésből! 2010. májusig 54 darab ingyenes tanulmányt, több mint 600 oldalnyi értékes anyagot küldtem ki hírlevélben, és ezt nem fogom abbahagyni. A forrásaim ugyanis kimeríthetetlenek. És még egy utolsó köszönet, a sztori utánad legfontosabb szereplőjének.

Szeretném megköszönni a magyar államnak az elém tett akadályokat. Megkeményítettek. Ha a cél nem a gazdasági fejlődés, hanem egy nagyon kicsi, de kemény, harcedzett és elszánt vállalkozói mag kitermelése, akkor ügyes a stratégia! Tisztára Frank Herbert, a fremenek és az Arrakis, a sivatagbolygó.

Jó szívvel adtak hegynyi járulékterheket, amik igen hatékonyan fogják vissza a foglalkoztatást, és így a fejlődést, évről-évre növekvő és bonyolódó adminisztrációs terheket, amik sikeresen csökkentik a munka hatékonyságát mélyen a nemzetközi szintek alá. És az all-time-favourite, a leges-legnagyobb akadály, amit ha orvosolnának, akkor hirtelen az egész világ mosolyogna: káosz-elméletre épített, havonta változtatott adótörvények, amin az APEH sem igazodik ki (vagy három munkatársa háromféleképpen – de csak addig, amíg meg nem kérdezünk egy negyediket – és szomorú, de itt tapasztalatból beszélek). Ez az igazi, nem a Coca-Cola!

De nem várok jobbat. Üzenem az összes döntéshozónak: ember legyen a talpán, aki engem, minket víz alatt tart! A döntéshozók tettei, és főleg, mulasztásai ellenére is emelem ennek az országnak a versenyképességét puszta akarattal és tudással – mert ezek az egyetlen fegyvereim.

Köszönöm, hogy meghallgattál! A további blogbejegyzésekben az útról lesz szó, ami még előttem áll. Ha mellém állnál, használd az angolnyelvtanitas.hu weboldalán lévő tudást, hogy előrébb juss – egyenest a céljaid felé!