Valaki dézsmálja a kasszánkat az irodában. Először egy tízezres tűnt el, aztán kétezer, aztán még egy tízezres. OK, valószínűleg túléli a cég, csak zavar, hogy valaki van ott, akiben nem lehet megbízni. Van egy gyanúm, de nem gyanúsíthatok meg senkit.

Szegény Lóri kétségbeesetten hívott fel, hogy most már biztos, hogy nem ő a hülye, a pénz tényleg eltűnt. De Lóri egy talpig becsületes, rendes srác, és benne teljesen megbízok. (És mellesleg: rendőrnek készül. Miért kockáztatná a karrierjét ilyen aprócska összegért? Ezt csak olyan ember tehette, akinek nincs túl sok vesztenivalója.) Persze megtettük az óvintézkedéseket, jelentettük az esetet, és azóta nem tűntek el pénzek. De nekem van egy Jessica Feltchert megszégyenítő elméletem.

A sztori úgy kezdődhetett, hogy készültünk a Nulladik angolórára, a február 20-i nagy, 200 fős rendezvényünkre. (Erről még írnom kell, mert itt is volt pár slusszpoén.) A készülés közepette egy ügyfél még bejött, és csaknem 40 ezer forintért vásárolt nálunk készpénzért. Az iroda tele volt: Anikó, Lóri, Laci együtt készültek a rendezvényre, nyomtattak, csomagoltak, számlákat válogattak és állítottak ki. Persze közben élénken viccelődtek, és úgy általában, jól érezték magukat. A nevetés közepette Lórinak az egyik pillanatban még három darab tízezres volt a kezében, a másikban már csak kettő. Felkutatták az egész irodát, hogy vajon hova tűnhetett a pénz, de nem találták. Valószínűleg leeshetett valahova. És itt indult el a lavina.

Ez a rejtélyes illető megtalálhatta a pénzt, és magában azt gondolta: „Nahát! Itt csak úgy hevernek a pénzek…miért ne tenném el? Biztos nem hiányolják.” Lehet, hogy meg is győzte magát, hogy ő találta meg, és ezért őt illeti. Aztán utána be-benézett, talán csak kíváncsiságból, hogy van-e még hasonló ajándékunk a számára. Kisvártatva stratégiát váltott.

A passzív nézelődés már nem volt elég. Felbátorodva elkezdett kutatni a fiókokban. Megtalálta a kasszát, majd a kulcsot is, amit persze nem rejtettünk el. (Minek is? Az iroda mindig zárva, ha nem vagyunk ott. 24 órás biztonsági őrszolgálat van, elvileg senki illetéktelen nem juthat be.) Először csak kis összeget tett el, csak egy kétezrest az aznapi betevő gin tonikra. Mint aki először csak a lábával nézi meg óvatosan a víz hőmérsékletét, mielőtt beugrana. Aztán miután semmi sem történt, eltett még egy tízezrest. Ezen a ponton hagytuk cserben szegényt, és vágtuk el a pénzforrást. Lóri felhívott, intézkedtünk, és innen már nem tudta kinyitni a kasszát. Szerencsére úgy tűnik, nem másolta le a kulcsot. No, ennyi a sztori. És ebben az egészben komolyan csak egy dolog zavar.

New yorki zsaru ismerőseim mondták anno: a bűnözőket a kis bűnöknél kell még elcsípni. Mert a bolti tolvajlásból könnyen lehet autólopás, majd testi sértés, fegyveres rablás és aztán gyilkosság. Mindez azért, mert nem kaptunk el és vontunk felelősségre annak idején egy bolti szarkát. Vagyis, ha ezt most delikvensünk megússza, ki tudja, hol áll meg?